19. nap – Blicc

A tegnapi nap megint volt egy csavar, ezért engedélyeztem magamnak, hogy a tegnapi nap ma reggelig tartson. Kicsi lány fájlalta a fülét, így vissza kellett menni doktor nénihez: kezdődő középfülgyulladás. Vírusból ki, baciba be. Ezzel a kis kirándulással el is telt a délelőtt. Ezt megint férj oldotta meg (köszönet a munkahelyének), mert egyedül nem tudtam volna elcaplatni a 4 gyerekkel a rendelőbe (na jó, meg tudtam volna oldani, de nem szívesen mentem volna 1 gyerek miatt 4-gyel még egy kis betegséget összeszedni a váróban).

Gondoltam, hogy megint a délutáni alvás lesz az én időm, amikor tornázni fogok, de mire elaludt a legkisebb, én is elálmosodtam, így eldőltem vele az ágyon. Kivételesen mindenki aludt. Aztán éles visításra ébredtem: Bepisiltem! Jól van, semmi baj, csak ne keltsd fel a többieket. Persze mindenki felébredt, a lehető legnyűgösebben. Jó barátunk a youtube és a wheels on the bus. Teltek az értékes percek, órák. Láttam, hogy már esélye se lesz a tornának. Kicsi Máté gyakorlatilag csak kézben vagy kendőben küzdötte végig a délutánt, bár láza szerencsére nem volt. Este 9-kor ültünk le férjjel az asztalhoz, vacsi, fürdetés, fektetés és romeltakarítás után. Én még mindig kerestem az alkalmat, hogy vajon tudok-e még tegnap tornázni, de be kellett látnom, hogy ezt most el kell engedni. Megint elvéreztem ebben a csatában. De a háborúnak még nincs vége és az idő az én kezemre játszik 😀

Éjszaka nem aludtunk, Máténak folyamatosan fájt a hasa. Rá kellett jönnöm, hogy a Szafis gyümölcskenyér a ludas a köleslisztjével, még egy tiltólistás termék és egy egész termékcsoport, amit eddig úgy szerettem és amit tökéletesen be tudtam illeszteni a tej-glutén-szója mentes étrendembe. Nem baj, szeretem a kihívásokat 🙂 keresünk, találunk mást.

De akkor mikor tornáztam? Ma reggel csináltam meg a tegnapi feladatot. Körülöttem ugráló gyerekekkel, miközben férjem kint sepregetett a házunk előtt, mert madarak lepték el a fát és az összes magot leszórták a földre. A gyerekek már egész jól tolerálják, ha bekapcsolom Anna nénit vagy Teresa nénit. A mai (tegnapi) gyakorlatok nekem kicsit gyorsak voltak, ebben a tempóban még nem érzem biztosra, hogy úgy csinálom, ahogy kéne. Volt a kedvencem a Robin Hood meg a pillangó is. Azt hiszem ez egyik kedvenc napi edzés lesz, jó volt végre felkelni a földről 🙂

És mivel ma van tegnap vége, ezért még ma délután jövök a mai bejegyzéssel is 🙂

Érdekesnek tartom, ezért megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .