2. nap Timi – Megérkezett a kisördög

Tegnap este nagyon ügyes voltam, minden ami még hátra volt HD, testkefe és díva megcsináltam. 🙂

Még csak a második nap kezdődött a kihívásban, de a kisördögöm máris éberebb volt reggel, mint én. 🙁

Oh, igen! Lelkesen használtam a szundi gombot, pedig a másik oldalon hallottam a Tapp hangját csak gyengébben… Mikor végre kikeltem az ágyból már gyártottam is a kifogásokat, hogy miért nem csinálok reggel semmit, de aztán újra átgondoltam a dolgot. Második nap és máris hárítok? Na, neeem!! Szó sem lehet róla! A késői kelés miatt viszont borult a sorrend. Először gyerekek ébresztése, ami szintén nem ment egyszerűen, aztán reggeli készítés, majd amikor a csemeték végre felkeltek akkor jöhetett a HD. Mivel az idővel is versenyt kellett futni, így a lehető legrövidebb, magassarkú zenésre esett a választásom. Közben a hűtőből előszedtem az ebédünket és akkor esett le, hogy a tegnapi ünneplés miatt nemigen foglalkoztam az ennivalókkal, így köret híján vagyok. Akkor két legyet egy csapásra alapon előkaptam a fagyóból a zöldségeket felraktam sülni és közben nekiláttam a HD gyakorlatnak. Izgalmas volt így rázogatni a serpenyőt. 😀 HD után gyors dörzsi, zuhany, ebéd elpakolás, gyerek felnyalábolás és irány suli, munkahely. Milyen szerencse, hogy a kislányt általában Mami viszi oviba reggelente.

Napközben ma csak akkor gondoltam a Tappra, amikor éreztem az esti díva hatásait. 😀

Az esténk ismét nem a szokásos módon alakult, de ezt már tudtam napközben hogy így lesz és nem stresszeltem rá. Azért ilyet nem sűrűn szeretnék csinálni, hogy háromnegyed kilenckor állok neki a napi feladatnak.

Megcsináltam! A Twistet annyira nem szeretem bár hatásos és tudom, hogy nem helyesen csinálom, de próbálkozom. A széles hátizmom és az alatta lévő rész mind a két oldalon kivan.

Most ugye blogolás aztán HD, testkefe és szundi, hogy reggel ne nyomkodjam a szundit! 😉

Érdekesnek tartom, ezért megosztom!

1 thought on “2. nap Timi – Megérkezett a kisördög

  • De klassz, hogy a testkefét sem hagyod el! Hajrá, hajrá! Hallgattasd l a kisördögöt! Remélem, ma könnyebb volt a kelés reggel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.