26.nap- közeleg a vég:)- Zsófi

Bizony, közeleg a vég és ettől egyáltalán nem vagyok boldog. Pedig milyen hosszúnak tűnt. Ezzel szemben nem is volt az.

Be kell látnom, hiányozni fog, főleg az írás. Vagyis inkább csak az, mert a torna marad. 🙂

Noha azt gondoltam kilépni a csigaházból nehezebb lesz, most, hogy túl vagyok ezen a korlátomon, hiányozni fog. Az írás adott vagy késztetett egy másfajta, engem motiváló és utólag tudom, hogy kifejezetten pozitív látásmódra az életemet és magamat illetően. Főleg az elején volt ez furcsa, mivel úgy éreztem ciki vagy mások által megszólható vagyok, ha kihagyok egy- egy edzést, vagy, hogy a vége előtt két héttel még mindig nem vagyok hosszú combú fürdőruhamodell… ´:)

Ezek mind- mind az életemet gátló, apró önsanyargatások. Abszolút hiábavalóak és még ráadásul vacakul is érezhettem magam tőlük- a Hülye Kifogások és Gondolatok Minisztériumának munkaköre igen széleskörű.;)

Holott teljesen természetes, ha az ember elfárad, ha hirtelen beesik valami váratlan az életébe és más lesz a fókusz annak megoldásáig, vagy ha egész egyszerűen besokall. Tökéletesen emberi és vállalható dolgok ezek- már tudom és végtelen öröm jár át, hogy ebben is meghaladtam magam.

Mert végül mindig visszatértem a tornához. Ahhoz a fajta edzéshez, ami örömöt és nem kötelező ujjgyakorlatot jelent.

Ilyen volt a mai edzésem is. Élveztem, hogy mozgok, hogy érzem, hogy húzok, hogy, amikor Anna azt mondja egy eddig ismeretlen gyakorlat közben, hogy hasból húzd és én érzem is, hogy mire gondol, az bizony siker.

Bár a mai volt az utolsó álló edzésünk ebben a programban, az elmúlt hetek megtanítottak rá,  hogy történjék bármi, ami miatt elmarad az edzés, végül mindig visszatérek, mert szeretem. 🙂

Az izmok telepítése folyamatban!;)

 

Érdekesnek tartom, ezért megosztom!

One thought on “26.nap- közeleg a vég:)- Zsófi

  • Mosolyt csaltál az arcomra. Annyira örülök, hogy kimásztál a csigaházból és megmutattad, hogy milyen erős, kitartó és lelkiismeretes csajszi is vagy! Az meg, hogy a T-Tapp tényleg az életed részévé vált már csak az i-re a pont. <3

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.