3. nap Timi – Alakul a menetrend

Sikerült megint később lefeküdni, mint szerettem volna az este, de természetesen megcsináltam még ami hátra volt. Mivel az éjszaka közepén vendégünk érkezett a kislányunk személyében, nem volt annyira pihentető az alvás. Egyrészről imádom amikor ott szuszognak mellettem, másrészt nem lehet túl jól aludni mellettük, mert folyton rám vagy az apjukra pakolják a különböző testrészeiket. De ez egy másik történet. Szóval eljött a reggel, megint kicsit korábban, mint szerettem volna. 😀 A tegnapi menetrend ismétlődött. Ma is belefért minden amit akartam, pedig ismét később keltem.

Járhatónak tűnik, hogy a reggeli készülődésbe illesztek egy zenés HD-t és egy testkefézést a zuhany elé.

Munka és suli után a kisfiammal talpmasszőrhöz mentünk, így később értünk haza. A terv az volt, hogy amíg a vacsi hot-doghoz fő a virsli meg holnapra az ebéd, addig vagy a maradék HD-t vagy a feladatot megcsinálom. Dius ezt (is) újratervezte, mert beállt mellém kuktáskodni. <3 Így amíg vacsi után zuhanyoztak apával addig csináltam meg az álló 1. feladatot.

Meseolvasás alatt éreztem néhány izmomat, ebből arra következtetek ma koncentráltabban tudtam elvégezni a napi feladatot, mint hétfőn. Eddig minden feladatot teljesítettem, azt gondolom jól haladok. Auu, ahogy az időt elnézem ma sem lesz 10 előtt fekvés. Még vár rám az esti zenés HD és a dörzsi.

Érdekesnek tartom, ezért megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .