Január 4, csak legyen már vége

A tegnapi nap elalvása után ma korábban keltem, még mindig elhalasztottam, vagy tömörítettem dolgokat, de már jobban ment a reggel. A mai napot a “Me Too” Hoe Downnal kezdtem, ez a dal a másik kedvencem a zenés HD-k közül. Próbálom a reggeli HD után a testkefe használatát beiktatni, és már most érzem, hogy kezd simább, puhább lenni a bőröm (na nem a narancsbőrre gondolok még, azon van még mit dolgozni). Csodák csodája hét után pár perccel már el is tudtam indulni a munkába, fél 8 előtt a suliban voltam… (nagy taps nekem, ilyen nem sűrűn van sajnos) A napom nyugalmasan telt, bár kissé fáztam, jó lett volna egy-egy HD-t beiktatni napközben, de még nem vitt rá a lélek. Talán majd egyszer, ehhez még fejlődnöm kell lelkiekben.

Hazaérve gyors vacsi melegítés (még jó, hogy tegnap jó sokat főztem, ma csak melegíteni kellett), és megint úrrá lett rajtam egy letargia, fáradtság, alig tudtam nyitva tartani a szemem. Gyorsan ittam és ettünk a gyerekekkel, majd pihenésként nekiültem a MORE edzés szövegének leírását folytatni. Közben jöttek a fb üzenetek, panaszkodtam is Zsófinak, hogy semmi kedvem hozzá ma, de túl kéne esni rajta. De közben azért csinálgattam tovább, mire visszaírt hogy pihenjek nyugodtan, hagyjam ki a mai napot, ráérek addigra megjött a kedvem a folytatáshoz. Igaz, hogy mostanra, vagyis este 10 órára, de jelentem a MORE edzés magyarázós része angolul ki van szövegelve, csupán 15 gépelt oldal lett. De kész van és megnyugodtam, bár már nagyon lankad a szemem.

Ebben az utolsó 15 percben (ami csak a videón 15 perc, nekem több óra volt, majdnem 5) is rengeteg hasznosságot tanultam, és persze veletek is meg fogom osztani hamarosan, mint például azt, hogy a Hoe Down segít akkor, ha kevés az energiánk, és fáradtak vagyunk délután, egy nagy energia löketet tud nekünk adni. Egy külföldi magazinban, a Prevention magazinban jelent meg cikk erről a gyakorlatról, ahol ezt a gyakorlatot “két perces energia növelő”-nek nevezték. Emellett mellékhatásként még feszesít és formál deréktől lefelé. Kell ennél több?

Terveztem beiktatni egy HD-t mikor hazaértem, hogy legyen erőm, éberségem, de inkább gyorsan belevetettem magam a szöveg írásba, így mostanra marad, miután megírom ezt a bejegyzést nektek. Mára nem terveztem egyéb edzést a HD-k mellé, most úgy érzem tegnap nagyon megmozgattam magam.

Most be is iktatom a elmaradt energia löketemet, pár perc és jövök és folytatom az írást….

A mostani HD választásom: It Girl HD, kicsit másabb, kicsit fura a zene, de nagyon hatékony a gyakorlat. Feltétlen ki kell próbálni. Nem mellesleg emlékeket is felidéz, mivel ott voltam a felvételén ennek a gyakorlatnak és ilyenkor mindig eszembe jutnak a szép emlékek. Ha nézed a videót a jobb oldalon néha egy kéz benyúlik a képbe fehér köntös ujjal 🙂 na az az én kezem 😉

Húú, ez most jól megdolgoztatott. Minden porcikámat érzem. Ezek az új kartartások és a tempó és a nyomós tapp… nagyon összetett, de nagyon szeretem.

Azt hiszem megérdemlem, hogy gyorsan ágyba kerüljek, kimerültem, de a HD feltöltött és mielőtt kérdeznéd, nem, nem lesz gond az alvással. Hihetetlen, felpörget, energiát ad, de az alvásba nem szól bele. Sokkal jobban, pihentetőbbet lehet utána aludni. Majd holnap beszámolok nekem ma hogy sikerült 😉

Köszönöm, hogy ma is olvastál. Gyere és üzenj nekem a bejegyzés alatt. Kérdezz, vagy csak ajánlj, ötletelj miről írjak még nektek!

Érdekesnek tartom, ezért megosztom!

4 thoughts on “Január 4, csak legyen már vége

  • Mosolygós,szép estét Tappanna 🙂 Csendesebbnek tűnik a mai napod,látszik,hogy szervezettebben működtél ma 🙂 Lehet,tán a korábban kelés miatt jutottál be a suliba előbb?Mindenesetre ennek a zsúfolt napodnak is vége,s jó volt olvasni,hogy ma is tettél magadért.No,meg értünk!Mert igazán majd mi fogunk profitálni ebből a tengernyi munkából.
    Ma is jó volt olvasni téged!
    Pihenj jól 🙂

  • Ez már a visszarázódás folyamata, de akkor is nagyon strapás. Ürülök, hogy megosztod velünk, jó, hogy még erre is van energiád. Pihenj jól.😆

  • Nagyon szuper vagy Anna! Nagy a szurkoló tábor!!! A HD-val kapcsolatban tényleg én is tapasztaltam az energia löketet! 🙂

  • Itt hüledezek, hogy mennyi háttérinfó szükséges egy-egy gyakorlatsor kivitelezéséhez! Hihetetlen, hogy amilyen egyszerűnek tűnik, annyira hatásos és intenzív is egyben. Kedvem is támadt egyet tappanni, én is az általad javasolt HD-t csinálom meg, MOST!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.