Kati – Előtte-utána fotók 4 hét t-tapp torna után

Nos, itt a 4 hét t-tapp torna vége.

Nézzük az eredményeket, nézzük a fotókat.

Fölső sor 2017-01-09-én készült, alsó sor ma 2017-02-06-án.

Nem látok változást külsőre, ezért kíváncsi voltam, hogy ha t-tapp alapállásban készítek fotókat, akkor mit mutat: nos itt sincs nagy eltérés.

Tegnap este megmértem a centiket az előírt 14 helyen. Nem vagyok híve a centimérésnek, mert sohasem tudom ugyanott lemérni magam ugyanolyan tartásban, így ez számomra nem mérvadó.

Nem változott a 4 hét alatt a mellkas, csípő, felkar, pedig a heti méréseknél itt volt csökkenés  – gondolom a heti edzések más-más testtájra hatottak.

Csökkentem 4 cm-t a bordáknál, ezt már az első hét után is éreztem, hogy valamiért ide nagyon hatnak a gyakorlatok.

Csökkent  a has 9 cm-el, bár ez gondolom attól is függ, hogy milyen ételeket ettem,puffasztóakat vagy sem.

A többi helyen 1-2 cm a változás, vagyis összességében mért helytől függően -5-18 cm-el lettem kevesebb 4 hét alatt.

Testsúlyt nem mértem. Még régebben megfogadtam, hogy csak akkor mérek testsúlyt, ha a derékszíjam utolsó lyuk részét tudom majd használni – nos 4 hét alatt 2 lyukmérettel mentem beljebb.

Mi változott még a 4 hét alatt? Az utóbbi egy hónapban 2x voltam háziorvosnál, ahol rendszeresen mérnek vérnyomást. A tavalyi második félévben azt hittem meg kell barátkoznom a 150 körüli vérnyomással, ami nálam magasnak minősül, most a torna alatt kétszer mértek vérnyomást és mindkétszer 128-130 volt.

Ez nagyon pozitív dolog, hiszen ügyeltem arra, hogy a 4 hét t-tapp torna alatt semmi mást ne változtassak az életemen, csupán a napi 15 perc előírt edzést.

Már egy hét után eljutottam odáig  a tornával, hogy alig vártam a következő napot, nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen újdonsággal fog Anna meglepni.

Nos, mindig sikerült meglepnie!

Tegnap előtt, szombat reggel bátran bevállaltam, hogy bicajjal megyek a boltba, nehogy már gyalogoljak és cipekedjek… és gondoltam, hogy természetes, hogy az emelkedőn is fel tudok tekerni majd… nos feltekertem, de utána egész nap olyan fokú izomlázam volt, amit sehogy sem tudtam lenyújtani….. Gondoltam Annára, a t-tapp edzőnkre, aki mindig beiktatja  a rug-rug-emel-emel részt a gyakorlatokba. Nos, most már értem, hogy miért. Az izomlázat is helyre tettem ezzel. Így még egy állítás igazolódott, miszerint  nem kötelező egy torna után az izomláz, sőt!

Hogyan tovább?

Tavaly évvégén azt határoztam el, hogy emelem a napi torna adagomat. Minden reggel megvan a nyak-váll-gerinc-ujjtorna, emellé jött be a 15 perc t-tapp + 1-2 mini HD.

Ezzel a 4 hét t-tappal sikerült megvalósítani a +15-20 perc napi torna emelést, ezt továbbra is mindennap meg fogom csinálni.

A következő kihívás számomra, hogy picit alakítok az étrendemen. Alapban nincs gond az étkezésemmel, ezt már dietetikussal is egyeztettem, de most úgy gondolom, hogy ha  a + tornát egy kis plusz étrendváltással megspékelem, akkor egy hónap múlva mást fog mutatni a fotó rólam.

Nem cél a mindenáron való súly csökkenés, de örülni fogok ha sikerül.

Elsődleges cél az egészségesebb, mozgékonyabb, fittebb életmód és a változókori/banyakori tünetek enyhítése a mozgásformákkal.

Köszönöm Szanyi-Nagy Annának, hogy részese lehettem a t-tapp 4 hetes edzés sorozatának és beszámolhattam Nektek a mindennapokról ezzel kapcsolatban.

 

 

Érdekesnek tartom, ezért megosztom!

One thought on “Kati – Előtte-utána fotók 4 hét t-tapp torna után

  • Csökkent a hasadnál, a bordáknál – és nem kevéssel. Szerintem fantasztikus eredmény! A normál vérnyomás meg csak hab a tortán! Gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.