T-TAPP – élmény- érzés – boldogság a második napon – Ildikó

A mai napom úgy indult, hogy elnéztem a gépkocsi indulási idejét és itt hagytak, pedig mennem kellett volna Pestre! 🙁

Innen már csak jobb lehet – gondoltam, de utána is minden dőlt mint

a dominó! Ettől függetlenül – egészen jól bírtam a kihívásokat, amit én  – immár rendszeresnek mondható – T-tapp-nek tulajdonítom! 😀

Ennyi negatív hatás után, igencsak vártam, hogy megcsináljam a második napi feladatokat! Nekem az jön be, ha a napi munka után mozgok! Segít az esetleges feszültséget levezetni! 🙂

De előtte, azon gondolkodtam, hogy mit csinálhattam másként az Anna videója alapján, mint eddig mert az alhasamat igen csak éreztem, érzem! Ez olyan kellemes érzés, hogy ott is vannak izmok, amit időnként elfelejtek! Ti, hogy vagytok ezzel?

A mai gyakorlatok is igencsak megmozgattak, ropogott a nyakam és a gerincem, illetve új érzés volt, hogy a gerinc melletti izmok nyújtása! Eszembe sem jutott, hogy a fúrótorony elnevezésű gyakorlat után pihegni fogok! De sikerült! 🙂

Ma nem voltam renitens és az Anna által küldött két zenés HD-t csináltam meg! 🙂

Tegnap – alapozásként – a két kedvencemet, amit ajánlok figyelmetekbe! Én nagyon- nagyon szeretem! 🙂

Az egyik ez: Uptown Hoe Down – toppanós HD

A másik: Pizsiparti toppantós Just Some Motion

Ígértem képeket, amelyeket most közzéteszek! Tudom, hogy ez csak állapot, ami napról-napra változik! 😀 Ebben segít nekem a T-tapp! Nektek?

A méretváltozásokat hetente hozom!

Még egy jó lehetőséget ajánlok a figyelmetekbe! Érdemes megnézni, hogy milyen a testtípusotok! Sok hasznos információt találtok erre vonatkozóan! Én a vegyes típusba tartozom! 🙂

 

 

Érdekesnek tartom, ezért megosztom!

2 thoughts on “T-TAPP – élmény- érzés – boldogság a második napon – Ildikó

  • Hurráááá! Lehet hozzászólni 🙂 Ildikó,ha szépen megkérlek,csinálsz egy másik képet,ami hátulról ábrázol?Ezen úgy tűnik,balra lejtesz 🙂 De ha tényleg igy van,maradhat,mert a 30 nap végére valószinűleg ki fog egyenesedni 🙂 nagyon kiváncsi vagyok az eredményedre,szorgalmas tappoló vagy,messzire juthatsz!Szurkolok!

  • Ildikó! Nagyszerű, hogy egy ilyen kellemetlen nap után még volt erőd tornázni! Hiába tudjuk sokszor, hogy kellene, de a kis ördög sokszor erősebb! Nagyon örülök, hogy te voltál ma erősebb! A zenés Hoe Down gyakorlatok pedig tényleg feldobják az embert! Csak így tovább ügyesen! A tartásod pedig napról – napra javulni fog. Már alig várom, hogy láthassam az utána képeidet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .