Anita sikertörténete

Anita sikertörténete

Serdülő korom óta túlsúlyos vagyok.

Többször kezdtem bele különböző diétákba, voltak olyan időszakok, mikor aktívan mozogtam, de túl szembetűnő eredményt soha nem értem el. Van egy öt éves kislányom. A szülés óta folyamatos derékfájdalommal küszködtem, ami nem könnyítette meg a mindennapjaimat.
A T-Tapp tornáról 2014. októberében hallottam először. Az egyik kedves munkatársam adott egy szórólapot, amelyen Anna „reklámozta” ezt a – számomra akkor még ismeretlen – mozgásformát. Még aznap este leültem a net elé és böngésztem. Lassacskán rábukkantam honlapokra, fórumokra, videókra.

Anna honlapján található e-book hatására elkezdtem a 10 napos How Dawn kihívást és látható eredményt értem el vele. Derekamról, csípőmről 2-3 cm-ek tűntek el. Nem hittem a szememnek. Ezután meghirdetésre került egy 60 napos kihívás, melybe belevágtam óriási lendülettel.

Az eredményem: -53 cm volt.

  • Kezdett kinyílni a világ számomra, csökkent a szégyenérzetem, az emberek dicsértek, mennyivel jobban nézek ki.
  • A ruhatáramat le kellett cserélnem, ami ugyan a pénztárcámnak nem kedvezett, de az önbizalmamat növelte.
  • A derékfájásom szinte elmúlt. Néha érzem, hogy van derekam, de már eszembe sem jut gyógyszert szedni rá.

Mivel szemmel látható volt az elért eredményem, nem adtam fel, tovább tornáztam, edzéstervet kaptam, becsülettel csináltam is minden nap. Főleg esténként tornáztam, mikor a család már lecsendesedett.

A napi rutinba nem volt nehéz beépíteni, hiszen alkalmanként csak 15-35 percet vesz igénybe.

2015. január és 2015. augusztus között 111 cm-t veszítettem, és 12 kg-ot fogytam.

Jól érzem magam, energikusabb vagyok, nem fáj a derekam, amit nem győzök hangsúlyozni, mert egyetlen gyógytornával nem értem ezt el, pedig azokat is csináltam kitartóan.

Ez a mozgás tényleg több mint amennyit mutat, amikor csinálom.

Előnye, hogy otthon végezhető, nem kell hozzá tornaeszköz, nincs benne ugrálás. Egy mozdulat alkalmával egyszerre több izomcsoport dolgozik, ezért hatásos. Egyszerre kellemesen fáraszt és frissít.
Úgy gondolom, hogy az elmúlt fél év bebizonyította, hogy megtaláltam a számomra legoptimálisabb edzést a jó közérzet és jó fizikai állapot elérésére.

Anita 

Legújabbak a blogon!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás