Timi – 2. nap – inkább nem is tervezek_20170504

Szinte tudtam a reggeli korábban kelés nem fog összejönni, sőt annyira jól sikerült, hogy később keltem. Ez persze vitte magával a többi időmet: gyerekek ébresztése, reggeli rutin… olyannyira, hogy Beni tábori jelentkezési lapját a kocsiban töltöttem ki kiszállás előtt. Na, mindegy.

Ahogy közeledett a munkaidő vége kezdtem tervezgetni az otthoni dolgokat. (De minek??) Gyereket suliból elhoztam – a kicsiért az apja ment – és még az úton is azon gondolkoztam milyen ideális lesz tappogni ahogy hazaérünk. Átöltözés után vesztemre benéztem a gyerekszobába ahonnan is rám vigyorgott az íróasztalról egy adag konmarizásra készített ruha. Gondoltam gyorsan EZT a kupacot kiválogatom, meghajtogatom és kész leszek Dius szekrényével is.

Ez csak egy minta kép, de hasonlóan szép a mi fiókunk is. 🙂

Aham, csak közben hazaért a család másik fele és a lánykám örömtáncot járt a pakolás miatt, majd pedig divatbemutatót tartott a nyári próbálandó kisruhákból. Ha már a délutáni tappogós hajóm elment akkor csináljuk jól. 😉 A megtartott ruhákat színsorba rendeztem a vállfán, hívom férjet, nézze meg a gyerek szekrényét. Aha, ezt már láttam az előbb, mondja. Ugye milyen szép a szín szerinti rendezés? Jaaa, ezt nem vette volna észre. 😀 😀 Erről ennyit. Ányi nagyon hálás vagyok, hogy bemutattad a konmarizást, bár lassan haladok, de megyek előre. 😉

A sok előzményből kiderült, megint fektetés utánra maradt a torna. Ányi említette a mai videóról tetszik neki milyen pörgős. Igazság szerint 22 óra magasságában szemernyi kedvem se volt hozzá, de persze piszkált azért a dolog. Na, csak belenézek! Betöltötte. Ah, csak 10 perc. Na, jó fogjunk neki. ÉS igen! Nagyon jó volt! Élveztem, hogy nincs magyarázkodás, csak egyszerű utasítások és csináljuk. Jó volt érezni az izommunkát. Bár ma nem volt zenés HD, de elégedett vagyok. Egy dolog hiányzik nagyon, az pedig a testkefe! Remélem hamar elmúlnak a pötyik, mert addig esélytelen.

Várom a holnapot és igyekszem zenés HD-t is csinálni. 😉

Érdekesnek tartom, ezért megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.