Timi – Március vége_20170325-31

 

Hmm… egy kicsit elmaradt az írással. Drága barátnőim már noszogatnak egy ideje, így mivel akadt pár percem gyorsan billentyűt ragadtam. 😉

Emlékeim szerint a pénteki Senior Fit zoom óra után hagytam abba az írást. Március 25-én szombaton Anna ellátogatott hozzánk Debrecenbe és workshopot tartott. Teljesen más volt a hangulat, mint a múltkor Miskolcon. Jó volt látni ismerős arcokat (Marcsi és Éva) 🙂 Volt két teljesen új ember, akik elég furán viselkedtek, már-már kötekedőek voltak. 🙁 Ennek ellenére próbáltam csak magammal foglalkozni, hogy a gyakorlatokat a lehető legpontosabban kivitelezzem, mert ugye élőben még jobban látja Anna a hibákat és lehet javítani. Klassz volt! Kellemesen elfáradtam, másnap meg úgy ébredtem mint akit összevertek. 🙂

Bevallom nőiesen a 7. heti mini kihívást úgy ahogy volt bojkottáltam agyilag.

 Megláttam, hogy napi 3 zenés HD-t kellene csinálni és eldöntöttem, hogy ez nekem nem fér bele, így sajnos meg sem próbáltam. 🙁 De a zoom órákon, illetve az esti köreimen rendesen dolgoztam. A katicát nagyon megszerettem (lassan ott tartok, hogy amelyik gyakorlatot ismerem azt szeretem is 😉 ), így beépült az esti körbe.

Pénteken a Senior Fit Jumping Jack hozta meg az áttörést, nagyon éreztem az izommunkát. Azt hiszem kezdek ráérezni, hogy hol kellene feszíteni és miket, így más az érzés! Nem elég csak a macikarom, hanem feszíteni kell a kart ezerrel lefelé és felfelé is! Haha, milyen bölcs lettem! 😀 Nem mintha nem ezt szajkózná Anna folyton. Na mindegy, egyszer csak betalál az infó. 😉

Érdekesnek tartom, ezért megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.