T-Tapp vélemények, eredmények

T-Tapp vélemények, eredmények

“Mivel kb. 1 hónapja gyakorlom az Instructional 1-et is, így ezt egészítettem ki a HD-vel. Némi izomlázat tapasztaltam, érezhetően intenzívebb volt a HD-vel a torna. Javult az állóképességem, az erőnlétem és a kihívás erősítette az önfegyelmemet. Amit én a T-Tapp óta észrevettem, hogy rendkívüli módon felerősített bennem lelki folyamatokat, erőteljes az érzelmi tisztulás és mindemellett sokkal jobban alszom.”

“Jobban bírtam a strapát kávé nélkül is :)”

“Valóban felfrissülést jelentett a gyakorlat elvégzése, a pulzusszámom megemelkedett tőle, ez jótékonyan hatott a közérzetemre.”

“Eleinte a hátamban is éreztem egy kis izomlázat, mivel a gerincem melletti izmokat amúgy is tornáztatni kell gerincferdülés miatt, ráadásul ülőmunkát végzek, ez is jótékonyan hatott.”

“Kb 1 hét elteltével azt éreztem, kevésnek bizonyul ez a gyakorlatsor, vágynék többre is már :)”

“Jobban figyelek a testtartásomra. Önkéntelenül is kihúzom magam és a pocakomat is laposabbnak érzem, bár centiben nem volt változás.”

“pl. a reggeli kómás állapotból néhány pillanat alatt kihozott ez a néhány perces mozgás (kicsit vicces voltam magamnak a nagy fürdőszobai tükörben, amint kócosan, de nagyon lelkesen emelgettem a lábaimat); ne felejtsek el néhány percet magammal is foglalkozni. Azt hiszem, folytatom, talán még 1-2 cm mínuszt elérek :)”

“Azt hiszem,fegyelmezettebb lettem :)”

“Mínuszokat! mármint centiméterben. Ezenkívül a tappogás után mindig felfrissültem, jobban éreztem magam, már vártam, mikor csinálhatom a következőt. Nagyon megtetszett ez a mozgásforma, és szeretnék minél több gyakorlatot megtanulni.”

“Energikusabbnak érzem magam, feszesebbnek érzem a testemet 5 nap HD után.”

“energikusabb lettem”

“feszültségoldó volt”

“Az első 3 napban olyan izomlázam volt, hogy felfedeztem sokkal több helyen van izmom, mint azt gondoltam. :)”

“Frissebbnek, aktívabbnak érzem magam, mintha javult volna a testtartásom és a közérzetem is! Azért ez még nem volt igazán elég idő az alaposabb véleményformáláshoz…És bizony akadtak nehézségeim a mindennapi konzekvens teljesítéssel :)”

“Több energiát, kevesebb fáradtságot, és meglepő módon, izomlázat:D”

“Frissebb vagyok, a nyakam nem olyan merev. Jobban figyelek a helyes testtartásra.”

“Energikusabb vagyok és valamennyit már formálódtam is.”

“Sajnos nem tudtam 10 napon keresztül csinálni a tornát, de a pár nap alatt is éreztem a változást. Úgy éreztem, hogy jobb kondiban vagyok. Frissebb vagyok, lendületesebb.”

“Először is az a problémám, hogy nem tudok csak magyarul és sokkal jobb lenne magyarul csinálni test edzést.Én nagyon várom, hogy egyszer valaki magyarul is megjelenteti ezt az edzés formát.”

“Sok a kérdés, nem tudtam/mertem elkezdeni, pl. egészségügyi problémák miatt sem. De a videó alapján egyáltalán nem értettem meg a gyakorlatot, alaphelyzetet stb.”

“A hasamon elkezdődött egy függőleges barázda, állandóan feszes volt a hasam,mintha sok hasizom gyakorlatot csináltam volna. Energikusabb lettem. Rájöttem, hogy közvetlenül elalvás előtt nem is szabad csinálni.”

“Laposabb has, egyenesebb testtartás.”

Tappogó Teknős Története

Tappogó Teknős Története

Van egy kedves Tappanó társunk, Ilma, aki egy igazi Tappogó Teknősnek vallja magát. Ez azt jelenti, hogy nála a centivesztés nem gyorsan és látványosan indult be, hanem lassabban. Viszont egészségügyi és egyéb eredmények voltak… A részleteket olvassátok az interjúban.

Hol hallottál először a T Tappról?

Kb. két éve volt, s a neten keresgéltem, mert ahogy mondani szokták, nem éreztem magam jól a bőrömben. Sokat fájt a hátam, a masszázs nem segített s a hangulatom sem volt irigylésre méltó. Régebben Callanetics tornát csináltam, de valami hiányzott nekem belőle, jótékony hatásait ismerve viszont a mélyizom torna volt a kulcsszava a keresésemnek. Így találtam rá a T–Tappre, s azokra a magyar fórumokra, melyek sajnos akkor már nem működtek. S tovább keresve találtam meg Anna magyar oldalát és az angol fórumot, csoportokat.

Mi volt az első gyakorlat, amit kipróbáltál?

Mivel az olvasottak alapján nagyon vonzónak tűnt a Tapp, gyorsan beszereztem a BWO+ valamint a TWO edzéseket. Gondoltam, kezemben a siker kulcsa, csak be kell tenni a DVD-t, s tornázni…Hát nagy meglepetés volt, amikor rájöttem, hogy ez ennél sokkal bonyolultabb….Nem értettem, mi történik torna közben, hol kezdődik egy gyakorlat és hol ér véget, próbáltam utánozni, kevés sikerrel. Le kellett a tanulást lassítanom, s mivel Anna az ebookjában azt ajánlotta, így a Hoe down gyakorlatot kezdtem lépésről – lépésre tanulgatni….10 napig csak a Hoe downt tanultam, utána hozzátettem a Pliés gyakorlatot ismét 10 napig…A többi kicsit gyorsabban ment, mivel kezdtem megérteni a gyakorlatok lényegét, s egy hónap múlva kezdtem el az alapedzést csinálni…Persze ma már azt mondom, hogy az akkori kivitelezése a BWO-nak mesze állt még az igazi izom aktiválástól:)Fontos lépés volt Anna workshopja, a internetes tanfolyamok, s az angol fórumok böngészése is.

Mi miatt kerestél egy új mozgásformát?

A mozgás fontos része az életemnek. Tanulási-, figyelemzavaros gyerekek mozgásos fejlesztésével is foglalkozom, s tapasztalom a mozgás és az idegrendszer szoros összefüggését. Éreztem, hogy a szervezetemnek hiányzik az a fajta mozgás, ami közben a figyelmem, az összpontosításom is fejleszti. Kerestem azt a mozgást, ami többről szól, mint az általam ismertek, ami beépíthető a hétköznapjaimba s amit kombinálni tudok attól függően, mennyi az időm.

Milyen eredményeket értél el az elején?

Már az első 10 napos HD kihívásban érzetem, hogy ez a mozgás több, mint az általam ismertek. A Hd-k után frissebb lettem, jobb lett az emésztésem, kellemesen átmozgatta a testem, s csak pár percet vett igénybe. Én kezdetben nem számolhattam be centivesztésről, de az az érdekes, hogy a jótékony hatásai ennek ellenére meggyőztek, számomra ez az ideális torna. Jóleső az embernek, amikor bővebb lesz egy nadrág, de én azt szoktam mondani, számomra ez csak „mellékterméke” a tornának a jótékony egészségre gyakorolt hatásai mellett. Ha egy centit sem vesztenék sem hagynám abba!

Mi tartott a T-Tapp mellett (tudom, hogy nem a gyors, látványos centivesztés)?

Ha egy mondatban akarom megfogalmazni, az az érzés, amit a tornával elérek. A T-Tapp beindítja a nyirokműködést, és mintha – költői túlzással – életre kelnének a sejtjeim. Energikusabb, jobb kedvű, kiegyensúlyozottabbá tesz.

Milyen egészségügy változásokat hozott neked a T-Tapp?

Sajnos ahhoz túl későn ismertem meg a T-Tappot, hogy segítségével megelőzzem a gerincbetegségem. Így még a tanulgatás szakaszában voltam, amikor kiszakadt porckorongsérvet diagnosztizáltak nálam. Mivel járni is alig tudtam, így speciális nyújtógyakorlatok, Bene Máté gyógytornája és a McKenize módszer segítségével nyertem vissza a mozgásképességemet. Egyértelművé vált egyrészt, hogy a mozgás most már szükségszerű részévé kell, hogy váljon az életemnek, másrészt hogy csak speciális kritériumnak megfelelő mozgásformákat végezhetek. De a gyógytorna az akkut szakaszban kellett, és ideje volt továbblépnem. Sokat olvastam, tanultam a betegség közben a gerincről, a gerincet védő és és a stabilizátor izmokat erősítő tornáról, s arra kellett rácsodálkoznom, hogy bizony ezek az elvek mind – mind részei a T–Tappnak! S amellett, hogy a gerincemnek megfelelő torna, nem kell lemondanom a többi jótékony hatásáról sem, melyek elsősorban a nyirokrendszer stimulálásával függnek össze. Így lassan, lépésről – lépésre újra elkezdtem a Tapp-et. Előbb pár gyakorlattal, majd egyre többel. Először a kifejezetten rehabilitációra szánt MORE programmal, majd szép lassan a többivel. Egy éve mozgásképtelen voltam és előttem állt a műtéti beavatkozás lehetősége is, most minden gond nélkül megcsinálok egy 45-50 perces teljes T–Tapp edzést. Számomra ez a legfontosabb hatása, s mindemellett mellékes, hány centit vesztettem(mert ha lassan is indult be a centivesztés, de azért beindult,s mivel vegyes a testtípusom, így azt is tudom, hogy ez természetes). Nálam az előtte – utána fényképek sem a centivesztésről, hanem a gerincem állapotáról szólnak, sokatmondóan!

Ajánlanád-e másoknak? Ha igen, miért?

Bárkinek, bármilyen korosztálynak szívből ajánlom. A sokszor ismételt okok mellett (bárhol, bármikor végezhető, nem igényel sok időt stb.) az én fő indokaim:
• egészségvédő és egészség visszaállító,
• állandó tanulásra ösztönöz (egy mozdulatban mindig rejlik valami új lehetőség és ha egy izomcsoport megerősödik, be lehet más izmokat kapcsolni),
• az állandó tanulásnak köszönhetően állandó AHA élményt is biztosít, mintegy jutalmul a kitartásért,
• a zene nélküliség lehetővé teszi azt, hogy maximálisan magunkra figyeljünk,
• stresszmentesít, kiegyensúlyozottabbá tesz.
A T – Tapp számomra már nemcsak egy szerethető torna, hanem életmód is egyben!

Kihívás első eredmények

Kihívás első eredmények

A T-Tapp kihívásom résztvevői nagyon ügyesek, többen csak a Youtube videókkal tornáznak, abból is csak egyet-egyet csinálnak naponta. De már jöttek is az első hét eredményei:
-6,5 cm
-11 cm
-11 cm
0 cm, de egyik helyen plusz, másik helyen mínusz centik kiegyenlítődtek.
A gyors eredmények még engem is mindig lenyűgöznek.
Az első hetekben, még ha csak néhány percet is dolgozol T-Tapp módban izmokat építesz, ami ugye tudjuk súlyosabb a zsírnál, de kisebb helyet foglal el. Ahogy izmot építesz, az elkezd majd energiát igényelni, és zsírt éget. Tehát mondtam is, hogy a kilókat felejtsük el egy időre, az majd jön magától.
Teresa Tapp is ezt mondja nekünk:” az első 4 hétben csak centikben lesz mérhető a változás, súlyban nem, mivel izomsűrűséget építünk, amik összébb húzzák a testünket, mint egy fűző. A következő 2 hétben anyagcsere változások jönnek, majd a 8-10. hét környékén lesz mérhető eredmény súlyban is. A legtöbben azért valamicskét fogynak hetente, de ha holtponton vagy ne aggódj, az anyagcseréd átalakulóban van , és amint újra jó alapokon nyugszik, be fog indulni a gyors változás. Minden az egyensúlyról szól, a homeosztázisról, amit a szervezetünk mindig törekszik elérni. A T-Tapp edzések különleges gyakorlatsora segít a szervezetünknek, hogy saját magát segíthesse ezt elérni.”
És igen, meg fogjuk csinálni a kihívást, de nem csak a nyereményért, hanem mert segítünk vele saját magunknak, a testünknek, hogy jobban működjön, jobban érezzük magunkat. Hogy közben még jobban is fogunk kinézni, az már csak ráadás
Jövő hétfőn ismét jövök beszámolok a kihívás következő hetéről.

Kedves Anna! nagyon örükök,hogy lehetőséget kaptam a mini T-Tapp csoportba bejutni! Nagyon megszerettem ezt az edzés módot és nem annyira megterhelő,mégis nagyon hatásos,mint sok egyéb edzés fajta.Az első hét már sikereket is hozott,-11cm összesen,mert nálam is volt ami több lett,volt ami jóval kevesebb,ezért még nagyobb lelkesedéssel csinálom! Ami frusztrál,hogy nem tudok angolul és így sokkal nehezebb egy-egy gyakorlatot elvégezni tökéletesen,mert szerintem ez a lényege,hogy minden izom ott feszüljön és úgy mozgassuk meg,ahogy a T-Tapp edzés megkívánja,ehez,pedig jó,ha tudunk angolul,de ez az én hibám.Köszönöm,hogy a mini csoport tagja lehetek és igen!!! Nem a győzelem,hanem a részvétel a fontos és,ha még jó kis eredményt is érünk el vele,akkor már az duplán megérte! Kata.

Vinczéné Kata

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás